2008. febr. 17. 8:45 - írta kalvenault

Az alapötlet kicsi Vú almás-túrós muffinja volt. Viszont az almás sütiket leginkább csak én szeretem, így muszáj volt kidolgoznom a csokis verziót is. A másik különbség, hogy nagyobbrészt édesítő van benne, fogyókúra okán :-), a harmadik, hogy a tejföl mellé került bele joghurt is. És én majdnem felerészben teljes kiőrlésű lisztet használtam hozzá.

Hozzávalók:

15 dkg liszt, 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál sütőpor, pici só, 3 dkg kristálycukor, 5 evőkanál Canderel (ez kb. 9 dkg cukornak felel meg), 12,5 dkg margarin, 2 tojás, 25 dkg túró, 3 evőkanál tejföl, 1 kis doboz joghurt, 2 alma, fél tábla étcsoki

Az almát lereszeltem és félreraktam. A csokit apróra vágtam. A tojást a cukorral és az édesítővel kikevertem, hozzáraktam a margarint és a túrót, majd a lisztféléket, a sütőport és a szódabikarbónát, a legvégén pedig a tejfölt és a joghurtot. Utána két részre osztottam a tésztát, az egyik felébe belekevertem a reszelt almát, a másik felébe pedig a csokit. Nekem 12-12 db lett belőle, úgy hogy kb. 1 evőkanálnyi tésztát raktam a muffinpapírba.

1 db almás-túrós: CH 10 kcal 100
1 db csokis-túrós: CH 11 kcal 108



2008. febr. 17. 8:37 - írta kalvenault

Hozzávalók:

Én ehhez leginkább az Iglo leveszöldségkeverékét használom, 1 csomagnyit. 2 dl főzőtejszín, 1 leveskocka, csipet szerecsendió

A zöldséget megfőzöm a leveskockás vízben, a végén a kelbimbót kiszedem, az csak az enyém. A családom többi tagja ugyanis nem kedveli. A főtt zöldséget összeturmixolom a főzőlével együtt, hozzárakom a tejszínt és a szerecsendiót. Mi levesgyönggyel esszük.

1 adag: CH 10 gramm



2008. febr. 13. 12:41 - írta kalvenault

Hétvégén vendégek voltak nálunk társasozni, ez mindig maratoni hosszúságú, és szívesen kortyolgat mellé az ember valami jóféle nedűt. Annak idején szilveszteri bulikba gyártottam ezt a levest, ami elég tartalmas volt ahhoz, hogy jótékonyan semlegesítse az alkohol hatását.

Hozzávalók:

1 kg vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 60 dkg fejtett bab, 1 kg hámozott paradicsom (én kockára vágott, hámozott konzervparadicsommal csináltam), 2 liter erőleves, 3 dkg liszt, 6-7 dkg margarin, 2 evőkanálnyi oregano, 25 dkg kolbász, 3 dl joghurt és 1,5 dl tejföl, tabasco vagy erőspista, só, bors

A hagymát felkarikázzuk - úgy kb 1,5 óra alatt :-), legalábbis nekem ennyi kellett, ahhoz, hogy kibírjam. A hagymát és az összezúzott fokhagymát üvegesre pároljuk az olvasztott margarinon, majd megszórjuk a liszttel és aranysárgára pirítjuk. Hozzátesszük az erőlevest, a paradicsomot és a fejtett babot, és addig főzzük, amedddig a bab meg nem puhul. (Én kuktában szoktam csinálni, úgy gyorsabb). Amikor a bab már megfőtt, belerakjuk a felkarikázott kolbászt, és kb. 5 percig együtt főzzük. A joghurtot, a tejfölt, ízlés szerint sót és borsot összekeverünk. A levest ezzel és a csípős szósszal tálaljuk.



2008. febr. 13. 12:20 - írta kalvenault

Hozzávalók:

45 dkg csirkemell, 3 dkg póréhagyma, 1 csomag fagyasztott brokkoli mexicana zöldségkeverék, só, bors, fokhagyma, bazsalikom, petrezselyem, 1 evőkanál olívaolaj, 1 dl főzőtejszín, 1 dkg liszt.

A csirkét kockákra vágom, a póréhagymát felkarikázom. A póréhagymát megfonnyasztom az olívaolajon, rárakom a csirkét, sózom, borsozom és fehérre pirítom. Hozzáadjuk a zöldségkeveréket, majd összefőzzük. A végén kerül bele a tejszín, a fűszerek, és sűrítésnek iciípici liszt. Héjában főtt és sült krumplival isteni.

1 adagban: 10 gr CH és 250 kcal.



2008. febr. 6. 13:24 - írta kalvenault

Levesimádó vagyok, azt hiszem ezt bátran állíthatom. Inkább leves és desszert, mint főétel és desszert, persze a desszert az muszáj. Ilyenkor télen különösen szeretem a laktató, kiadósabb leveseket. A szénhidrát számolgatás meg egyszerűen csak azért, mert emlékszem milyen nehéz volt olyan recepteket találnom, amihez odaírták. Ha apu jön vendégségbe, akkor úgyis mindig figyelek erre, legalább nekem is könnyebb lesz így megtalálnom, mit is csináljak neki.

Hozzávalók:

40 dkg krumpli, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg zöldborsó, petrezselyem, borsikafű, bors, 2 zöldségleves kocka, 1 dl főzőtejszín, 1 dl tejföl

A krumplit és a répát meghámozzuk, az előbbit kockákra vágjuk, az utóbbit felkarikázzuk. A zöldborsóval, a leveskockával és a borsikafűvel együtt kb. 1 liter vízben feltesszük főni. Amikor a krumpli megpuhult kivesszük kb. az egyharmadát, és összenyomkodjuk. Elkeverjük a tejszínnel a tejföllel és a petrezselyemmel, majd visszarakjuk, és még kb. 5 percig takarékon főzzük. Ízlés szerint borsozzuk.

1 adagnál szénhidrát: 25 gr, kcal: ~200



2008. febr. 3. 17:27 - írta kalvenault

Hozzávalók:
25 dkg liszt, 3 dkg zabpehely, 2 dkg búzakorpa, 3 dkg kakaó, 3,5 dkg cukor, 7 teáskanál Canderel édesítőpor, 2 tojás, 7 dkg vaj, 2,5 dl tej, 1 teáskanál sütőpor

A vajat, a cukrot és a tojást elkeverem, majd hozzárakom a többi hozzávalót. 12 muffin lesz belőle. Darabonként kb. 20 gramm szénhidrát (CH) van benne, és 120 kcal.



2007. júl. 17. 15:56 - írta kalvenault

A fiamnak kivették a manduláját, emiatt nem ehet darabosat és pirosat sem - ezt a vérzés felismerése miatt. Viszont húsfélére vágyott, úgyhogy húsgombócot akartam csinálni mindenféleképpen. Így született meg a NEM paradicsomos húsgombócunk.

HOzzávalók:

50 dkg darált hús, én pulykából csináltam
15 dkg reszelt sajt
2 dl tejszín
1-2 dl tej
1 evőkanál liszt
1 evőkanál margarin
só, bors, petrezselyem
2 gerezd fokhagyma

A darált húst elkevertem kevés sóval, borssal és petrezselyemmel. Húsgolyókat formáztam és leraktam őket egy szögletes jénai aljába. A margarinon megforgattam e felszeletelt fokhagymát. Hozzáadtam a lisztet és a tejet és besamelt csináltam. Hozzáadtam a sajtot és a tejszínt. Ezzel a keverékkel nyakonöntöttem a húsgombócokat. 180 fokon kb. 20 percig sütöttem. Mi krumplipürét ettünk hozzá, isteni lett :-)



2007. máj. 26. 20:49 - írta kalvenault

Az úgy volt, hogy eredetileg eperszörpöt akartam csinálni. Pontosabban kipróbálni. Ennek megfelelően vettem másfél kg epret. De rájöttem, hogy pünkösd, azaz minden zárva. Viszont nem élet az élet eper nélkül így májusban, tehát akkor inkább készüljön belőle valami más. A netet körbekutattam epertorta után, de nem igazán találtam fogamra való receptet. Pontosabban volt egy, ami tetszett, de ehhez nem volt itthon minden. Úgyhogy azt alakítottam át.

Hozzávalók:

Tésztához
5 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
1 cs sütőpor
csipet só

A hozzávalókból piskótatortát sütünk, én egy 26 cm-es formába raktam.

Töltelék
1 kg eper
20 dkg cukor
1 cs. vanilíás cukor
5-8 dkg porcukor
25 dkg túró
2 pohár joghurt (a 125 grammos)
1 habfixáló
3 dl habtejszín
1 dl tej
1 dl víz
2 cs. Oetker zselatin ez 500 ml folyadékhoz elég darabonként

Az eper 2/3-át leturmixoltam és a cukorral kb. 5 percig főztem. A túrót elkevertem a joghurttal és a porcukorral, a habtejszínt 1 cs. vanilíás cukorral és a habfixálóval felvertem. A túrós joghurthoz hozzáadtam a kihűlt cukros epret, majd belekevertem a felvert tejszínt. A zselatint elkevertem a tejjel és a vízzel, felmelegítettem, de úgy hogy ne forrjon. Megvártam míg kihűlt langyosra, és hozzáadtam az epres krémhez. Majd beraktam egy kicsit a hűtőbe. Aztán vártam, hogy elkezdjen dermedni és krémszerű lenni... és vártam, és vártam... Majd meguntam. Utólag tudom, hogy még türelmesebbnek kellett volna lennem, de az alaprecept szerint ez pár perc alatt meglett volna. Ja, csak nem nekem :-))))

Úgyhogy piskótatorta fele bele egy üvegtál aljába, ráöntöttem bőségesen a krémszerű folyadékszerű epercsodából, majd rá az eper maradéka apróra vágva, rá a torta másik fele, és ismét az eper"öntet". Utána be a hűtőbe. Persze a krémből így marad egy adag. Kb. fél óra múlva azt láttam, hogy az bizony kezd krémesedni. :-)))

Mindenesetre a torta így is nagyon finom lett, és maradt még pluszban krém is.

(köszönet narielnek az alapreceptért:-))



2007. máj. 15. 9:15 - írta kalvenault


Ez is a nagymamám receptje. Hidegen és melegen egyaránt jó. Csináltam már ebédre, és hidegtálhoz is.

Hozzávalók:
4 egész csirkemell, közepes méretű
20 dkg gomba
1 kis fej hagyma
8 szelet bacon szalonna
5-10 dkg jófajta májas
só, bors, majoranna, petrezselyem, kakukkfű, mustár

A hagymát és a gombát apróra vágjuk, és ici-pici olajon megdinszteljük. Hozzákeverjük a májast és a fűszereket. Én ezután össze szoktam turmixolni, de anélkül is jó. A csirkéket megtöltjük, és fogpiszkálóval, vagy hústűvel összetűzzük. Körbetekerjük 2 szelet baconnal, és batyuként alufóliába csomagoljuk. 40 percig becsomagolva sütjük, majd újabb 20 percig kinyitva.



2007. máj. 15. 9:08 - írta kalvenault


Ez egy különösen becses receptem, kiskoromtól kezdve imádom és rengeteg emlék fűz hozzá. Az egyik legmókásabb, amikor a csehekhez utaztunk, és mint mindig ekkoris vittünk magunkkal az útra linzerkarikát. Az akkori csehszlovák-magyar határon az egyik határőr megkérdezte mi van a dobozban, amire mi válaszoltunk, süti. De nyissuk ki. Úgyhogy a gondosan zsineggel körbetekert és lezárt dobozt elkezdtük szétszedni, és lááám tényleg süti volt benne. A nagymamám pedig elegáns mozdulattal megkínálta a határőrt. Nem kért.

Hozzávalók:

35 dkg finomliszt
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
2 tojássárgája
só, késhegynyi szódabikarbóna

A hozzávalókat jól összegyúrjuk, és kb. fél centi vastagra kinyújtjuk. Sütőformával kiszaggatjuk, a felének a közepére kis lyukat csinálunk - a nagymamám erre a célra egy gyűszűt használt. 180 fokon kb. 10 perc alatt megsül. Ha kihűlt lekvárral töltjük, mi hagyományosan házi baracklekvárral. Igazándiból másnapra lesz jó. Első nap is ehető, de nem annyira finom.



Régebbiek | Végére »